Régészet

Érdekes leletek Egyiptomban

 

Rendkívüli leletek Egyiptomból
Rendkívüli leletek Egyiptomból

Amerikai szakemberek már hosszú évek óta dolgoznak a Fag el-Gamous nevű egyiptomi temetőben, amelyben már rengeteg múmiát találták a korábbiakban is. A legfrissebb leletek között újabb gyermekcsontvázak találhatóak, amely még csak a kezdet, hiszen a régészek becslései szerint ebben a hihetetlenül nagy nekropoliszban kb. egymillió múmia található. Az archeológusok a temető környékét ássák már évtizedek óta, valamint a nekropolisz mellett található piramis környékét is. Úgy valószínűsítik, hogy ezt a hatalmas temetőt a római uralomtól kezdődően használták egészen az időszámításunk után 7. századig.

 

Ez a temető minden jel szerint az átlagemberek számára működött, nem temetkeztek ide sem a királyi, sem más, gazdagabb családok. Ezt azért lehet ennyire biztosan megállapítani, mert a sírleletek nagyon szegényesek, sőt sok esetben még koporsót sem találhatunk. Ahogyan sok más kultúrában, az egyiptomiban is a gazdag sírmelléklet jellemzi a magasabb rangú tetemek származását. A rengeteg tetem szegényes sírmelléklete ellenére találtak értékes leleteket is, például színes gyerekcipőket, lenvásznat és üvegárut. Ahogyan az amerikai szakember, Muhlestein fogalmazott: „Ami kevés értékük volt, azt mind magukkal vitték a túlvilágra”.

 

A nemrég bemutatott gyerektetem az ékszerek miatt valószínűleg kislány lehetett, rendkívül érdekes ez a lelet, hiszen a megfelelő mumifikálódás miatt több testrésze is rendkívül jól konzerválódott, többek között az agy, a nyelv, a körmök, valamint a lábujjak. A szakemberek tovább folytatják az ásatásokat és elemzik a meglévő leleteket, hiszen az egyelőre megoldatlan rejtély, hogy ennyi ember honnan érkezett, mivel a temető melletti település aránytalanul kicsi a múmiák számához képest.