Szolgáltatás

Friss pályázatok 2015 elején

Pályázatok 2015-ben
Pályázatok 2015-ben

Az Európai Unió a következő években is támogatni fogja a gyengébb gazdasággal rendelkező tagállamokat a felzárkóztatásban. A legújabb pályázatok 2015 első felében kerülnek kiírásra az ígéretek szerint. Az előrejelzések szerint, ezek a támogatások főleg a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésére, turisztikai beruházásokra és munkahelyteremtő programokra hívhatóak majd le. Ezek mellett természetesen, ezek a pályázatok 2015-ben is támogatják a környezetvédelmi törekvéseket is, ezért olyan energetikai fejlesztésekre is lesznek kiírások, amelyek az alternatív energiaforrások felhasználását hivatottak kutatni.

Továbbá, a támogatások között jelen lesznek az önkormányzatoknak szóló településfejlesztést szolgáló, valamint a gazdálkodóknak szóló vidékfejlesztési programok is. Egy fontos újításra is sor került a támogatások terén, ugyanis a pályázatok 2015-től elektronikus úton, egy pályázatkitöltő informatikai rendszer használatával adhatóak majd le, ezáltal egyszerűsödik a pályázatok kitöltése és elbírálása is.