Régészet

Jóslásra alkalmas, 3300 éves szentélyeket találtak

Érdekes szentélyekre bukkantak
Érdekes szentélyekre bukkantak

Amerikai régészek Örményországban, Gegharot városa mellett kutattak, egy domb tetején fekvő erődben, ahol három fontos szentélyre bukkantak, amelyek kb. 3300 évesek lehetnek. Érdekes részleteket tudhattak meg a korai civilizáció szertartásairól, hiszen kiderül, hogy a jósok valamint az uralkodó agyagmasszákat égettek el, ezek mellett pedig a megváltozott tudatállapot megtapasztalása érdekében bort ittak. Minden jel szerint, a helyi uralkodók használták jóslásra ezeket a helyeket, ahol számos érdekességet találtak a régészek.

 

Többek között pecséteket, tömjénezőket, bálványokat találtak a szentélyekben, de az is érdekes, hogy a hatalmas mennyiségű megtalált állati csont mindegyike meg volt jelölve. Örményország jelenlegi területén, a korabeli időszakban ez az erődítmény az egyik legfontosabb volt, de vallási szempontból is központi szerepet töltött be. A leletek alapján a szakemberek véleménye az, hogy három módszerük volt a jóslásra ezekben a szentélyekben, amelyek közül az egyik volt, a különböző állatcsontok felhasználása által történő jóslás.