Vásárlás

Masszázs utáni fejfájás, szédülés? Ne lepődjön meg.

Masszázsolaj
Masszázsolaj

Aki részesült már egy kellemes, felfrissítő masszázsban, az tudja, hogy az egész test szöveteit megdolgozzák egy ilyen alkalom során. Nemcsak felfrissítő hatása van, hanem szépítő jelleggel is bír, ezért például az arcmasszázs már egy teljesen különálló kategória. Többféle eljárás is létezik, melyek közül érdemes minél többet megtapasztalni. Nincs is annál jobb, mint amikor egy kellemes illatú, relaxáló hatású masszázsolaj kerül a bőrbe, amit az ügyes kezek jó mélyen bedolgoznak a szövetekbe.

Hatása van az izmokra, a bőrre és az idegekre is. Olykor szükséges elvonulni egy kicsit a stresszes mindennapoktól és a lazulásnak átadni a terepet. Ez mindenképp fontos annak érdekében, hogy újult erővel kezdje el a munkáját. Azonban sokan tapasztalnak fejfájást vagy akár szédülést is, aminek következtében nem tudják kellőképpen élvezni a masszázs utóhatását. Ez megtörténhet akár azért is, mert a vércukorszint alacsony volt, esetleg valami olyasmit evett, ami ezt a hatást váltotta ki. Masszázs előtt érdemes enni valami, de nem túl sokat, valamint üres gyomorral sem ajánlott nekifeküdni.

A szédülést vagy fejfájást a masszázs után az is okozhatja, hogy dehidratált a szervezete. Semmiképp sem szabad elhanyagolni a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelét. Tartsa be az előírásokat, melyek egyáltalán nem nehezek, és garantáltan kellemes és relaxáló lesz a masszázs! Az ember azért jelentkezik egy ilyenre, mert pozitív élményeket szeretne, így hát ez a fő cél. Azonban nem kell megijedni akkor sem, ha épp szédülést tapasztal, miután feláll az ágyról.

Igyon meg egy pohár vizet, üljön le néhány percre, és valószínűleg el is múlik a panasz, nem kell feltétlenül komolyabb problémákra gondolni. A specialista tudja, hogy mi a dolga, és olyan technikákat és masszázsolajakat használ, amelyek teljes mértékben segítenek ellazulni, esetleg a fájdalmait csökkenteni. Természetesen, ez attól is függ, hogy épp milyen típusú masszázst alkalmaznak. Próbálja ki ezt a kényeztető, relaxáló élményt, de semmiképp se induljon el üres gyomorral vagy épp kiszáradva!