Szállás

Nagyon szép a Fertő tó kerékpárút

Fertő tó kerékpárút
Fertő tó kerékpárút

Nyugat-Európában hatalmas népszerűségnek örvend a biciklizés, ami Magyarországon is kezd egyre jobban divatba jönni. Ennek következtében nem csoda, hogy igazán forgalmas a Fertő tó kerékpárút, amit bárki nyugodtan kipróbálhat. A Hegykőn található Tornácos Házban megszálló vendégek gyakran döntenek úgy, hogy bringára pattannak és így tekintik meg a tó környékét.

A turisták nem fognak csalódni a környékben, hiszen a Fertő tó kerékpárút részben a gyönyörű Nemzeti Parkon vezet keresztül. A biciklisek Ausztriába is ellátogathatnak, ami azt jelenti, hogy hosszúra nyúlik majd a túra.

Mindenesetre a Tornácos Ház üzemeltetői szívesen adnak felvilágosítást a kirándulóknak a Fertő tó kerékpárút kapcsán. Azt is meg kell említeni, hogy vezetett túrát is lehet igényelni, aminek során vérbeli profik kísérik végig a turistákat az ösvényen és rengeteg érdekességet mondanak el a környékről.

Azok sem fognak csalódni a Fertő tó kerékpárút felfedezése közben, akik szeretik a vadregényes tájakat, mert az ösvény többek között ilyen helyeken is keresztülvezet.