Életmód

A szeretet ereje nem csorbítható

Az alap a szeretet

Vannak olyan dolgok az életben, amelyek nagyon fontosak, ezért gyakran beszélünk róluk. Ennek azonban sokszor az lesz a következménye, hogy az eredeti fogalomhoz társulnak különböző szemléletek, elképzelések, ez pedig valamilyen szinten csorbít az eredeti tisztaságon.

Kicsit így vagyunk néha a szeretet ereje tekintetében is. Olyan sokszor esik szó róla, annyian próbálnak visszaélni vele és általa manipulálni, hogy néha már maga az érzelem túl, csöpögősnek vagy visszatetszőnek tűnik. Mit lehet ez ellen tenni? Ki kell lépni a tömegszellem árnyékából és meg kell nézni, hogy mi az, amit valójában jelent ez a szó és mi az, ami csak önkényesen rá lett aggatva.

Önmagában akkora becs ez az érzés és akkora a szeretet ereje, hogy nem szabad hagyni az értékét és az értelmét veszíteni csak azért, mert a divat, az érdek vagy az emberi rosszindulat megpróbálja giccsessé, üressé tenni. Nélküle nem működnének a kapcsolatok, nem találná az ember az utat önmaga felé, a másik ember felé, de nem látná meg az emberfelettit sem.