Régészet

4000 éves rézkorona került elő Indiában

 

Érdekes koronát találtak
Érdekes koronát találtak

Az Indus-völgyi civilizáció fénykora i.e. 2500 – i.e. 1700 között volt, ebben az időszakban voltak használatban azok a tárgyak, amelyeket nemrég találtak meg szakemberek. India északi részén találtak egy csontvázat a munkások, amit aztán régészek is megvizsgáltak, akik megállapították, hogy ez kb. 4000 éves, ahogyan a korona is, ami a csontváz fején volt. A rézkorona egy rézlemezből állt, amihez két rézlevél illeszkedett, amelyeket henger-alakú karneolgyöngy és fajansz segítségével illesztettek hozzá.

 

Más érdekes leletek is előkerültek a helyszínen a korona mellett, mint például egy díszített, karimás terrakotta tál, egy parittya lövedék, valamint egy kisebb méretű edény. Később régészeti feltárás is kezdődött ezen a lelőhelyen, amikor is újabb csontokat találtak, valamint a koronából is előkerültek újabb darabok, de agyagcserepeket és agyagedény-maradványokat is rejtett a föld. Kb. 20 méterre, ugyanazon a mélységen újabb edényrészeket találtak a szakemberek és állatcsontokat is. A régészek azt feltételezik, hogy az állatok, amelyeknek csontjait megtalálták, az eltemetett személy temetési rítusának voltak a részei, tehát áldozatok voltak.

 

Nem messze a lelőhelytől, 45 méternyire egy korabeli lakóházat is megtaláltak az archeológusok, ahol feltárták többek között a ház padlóját, de az oszlopoknak ásott cölöplyukak és a sárral tapasztott falak maradványaira is rábukkantak. Az Indus-völgyi civilizációval kapcsolatban rendkívül fontosak ezek a leletek, hiszen semmilyen írásos emlék nem maradt fent velük kapcsolatban, kizárólag a régészeti leletek alapján ismerjük őket, ahogyan tulajdonságaikat, életkörülményeiket is.