Vásárlás

A Römer gyerekülés régóta hódít

Römer gyerekülés

Nem is kérdés, hogy az autóban a gyermekek biztonsága és kényelme az első. A Römer gyerekülés és egyéb autós biztonsági kiegészítők feltalálói már több mint 40 éve vannak a piacon.

A kezdetben ugyan csak biztonsági övek gyártásával foglalkoztak, de felismerve a piaci rést, hamarosan áttértek a babahordozók gyártására. A német piacot egyértelműen uralja, mind a mai napig, azonban nagyon jó nevet szerzett magának az USA-ban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Skandináviában, valamint a Közel-Keleten is.

Ez nem is csoda, hiszen a cég több mint 30 szabadalmi bejegyzést tudhat a magáénak, ami mind a gyermekek biztonságával kapcsolatos. Teljes biztonsággal elmondható tehát, hogyha a Römer gyerekülés mellett dönt, akkor az egyik legjobb mellett teszi le a voksát.

Szerencsére a gyártók nem szálltak el a sikertől és igyekeztek a Römer gyerekülés árait a megfizethető kategóriában tartani, így azok is megtalálhatják az igényeiknek és elvárásaiknak megfelelő darabot, akik nem szeretnének horribilis összegeket költeni rá.