Szauna

Az infraszauna működésének leírása

Nem mindenki ismeri az infraszauna működését

Előfordul, hogy néha hallunk és használunk is szavakat a mindennapi beszédben, amiknek nem tudjuk a pontos, szakszerű jelentését. Mivel mindenki használja, ezért mi is átvesszük. Hogy hányan tudják pontosan, hogy az infraszuna kifejezés mit takar, azt nehéz lenne megmondani, azonban bizonyára vannak, akik nem.

Bár végső soron izzadásra készteti az emberi testet, de az infraszauna mégis különbözik a finn társától. Ugyanis míg az utóbbi a magas hőmérséklettel bírja verejtékezésre a szervezetet, addig az előbbi az infravörös sugarak segítségével. Az infravörös magyarul vörös alattit jelent, vagyis a fény szemmel látható részének vörös alatti tartományát jelöljük ezzel a fogalommal. Ez egy olyan természetes sugárzás, amivel nap mint nap találkozunk, hiszen minden, ami nulla fok fölötti hőmérséklettel rendelkezik, bocsát ki ilyet.

Az infravörös sugárzást aknázzák ki az infraszauna kabinokban is, ami teljesen pozitív hatással van az emberi testre. Ezzel érintkezve meleg érzete támad az embernek, azonban az infravörös sugárzás a bőr alá hatolva idézi elő az izzadást.