Szolgáltatás

Medence fóliázás a melegítés érdekében

Medence foliazas
Medence fóliázás

A forró nyári napokon alig várjuk, hogy végre csobbanhassunk egyet a medencében. Igen ám, de a víz sokkal lassabban melegszik fel, mint a levegő, ezért előfordulhat, hogy fázni fogunk úszás közben.

Pont ezért érné meg igénybe venni a medence fóliázás segítségét. Így az éjszaka során nem hűlne le annyira a víz és dél körül már mehetnénk lubickolni. Ráadásul megspórolhatnánk ezzel egy csomó pénzt, hiszen nem kell a felfűtéssel szenvednünk.

A medence fóliázás abból a szempontból is hasznos, hogy a szennyeződések nem esnek bele a vízbe. Így nem muszáj állandóan a takarítással vesződnünk. Ma már többféle módja is létezik annak, hogy megóvjuk a medencét. A Kerex Zugló Kft. szakemberei szerint, a buborékos medencetakaró nagyon keresett az ügyfelek körében.

A termékpalettán szerepel még a redőnyös változat is, aminek a működtetéséhez már egy motor szükséges. A medence fóliázás akkor is megtörténhet, ha a gyerekeket vagy a háziállatokat meg akarjuk óvni a fulladástól. Ebben az esetben egy biztonsági redőnyt kell választanunk.