Napelem

Nem okoz gondot a napelem engedélyeztetés

napelem engedélyeztetés
Napelem engedélyeztetés

Egy új rendszer kiépítése, aminek segítségével egy lakás energiaellátása történik, csak kellő figyelemmel és profi szakemberekkel kivitelezhető. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a napelem engedélyeztetés többlépcsős folyamat. Erre komoly szükség van, hiszen nem lehet egyszerűen csak üzembe állítani néhány panelt, hogy az majd megoldja az áramtermelést. A jelenlegi áramszolgáltató felé mindenképpen be kell jelenteni az igényt. Gyakran a meglévő elektromos hálózat bővítésére is figyelmet kell szentelni.

A napelem engedélyeztetés során új villanyóra kerül felszerelésre, ami mindkét irányba képes forogni. A háztartások ugyanis kis erőművekké válnak, aminek keretében a túltermelést feltöltik a hálózatra. Látható tehát, hogy egy valóban komplex dologról van szó, amit érdemes szakemberekre bízni. A Premium Napelem Kft. munkatársai vállalják a tortúrát, ami a napelem engedélyeztetéssel jár együtt. Ez benne van a költségekbe.

A teljes kiszolgálás jóvoltából Önnek nem lesz más dolga, mint kiélveznie a rendszer kínálta páratlan előnyöket. Tudjuk miről beszélünk, hiszen az említett vállalkozás a konzorciumi partnerünk, akivel közösen már felépítettünk egy 30 millió forintos projektet. Ennek keretében nemzetközi színéren is az innovációk sorába tartozó Solar Carport született meg. Az EIT Urban Mobility anyagi fedezete révén olyan kísérleti állomás épült ki, ami új lehetőségek feltárását biztosítja a kutatási szektor felé. Természetesen a konzorciumi partnerünk alaposan kivette a részét mindebből.

Az egyedi rendszernek hála, nem egyszerűen csak alkalmanként lehet feltölteni egy elektromos autót, mert folyamatos energiatermelés történik és az összegyűjtött energiát akkumulátorokba tároljuk. Ennek a megoldásnak hála, mindig rendelkezésre áll a kellő árammennyiség, még akkor is, ha aktuálisan nem süt a Nap. Mi és a konzorciumi partnerünk is jól tudja, hogy a jövőt az alternatív és okos rendszerek közös együttműködése fogja meghatározni, amennyiben nem akar a társadalom visszasüllyedni egy nagyon mély szintre.