Amikor egy bankót tartunk a kezünkbe, teljesen
természetesnek vesszük, hogy olyan motívumokat is tartalmaz, amelyek néha
szabad szemmel nem is láthatók.
Az úgynevezett vízjel ugyanúgy a papírpénz
része, mint a rányomtatott értékjelző. Ám nem volt ez mindig így, illetve nem csak a papírbankókon használtak vízjelet. A papírkészítő mesterek Olaszországban a 13. század végétől, Magyarországon a 14. század elejétől rejtettek el olyan jeleket, amelyek csak a fény felé tartva voltak láthatóak.
A rajzolat elkészítése hagyományosan úgy történt, hogy a merítőszitába vékony
rézhuzalból mintát erősítettek, így a merített papíron a drótszál fölött
valamivel vékonyabb lett a papír, és a mintázatot a fény felé tartva lehetett megfigyelni.
Ez egyfajta eredetiségbizonyítványként is szolgált. A papírgépek megjelenése
után vízjelnyomó hengereket használtak erre a célra. Az így kialakított
vízjelet a már összenemezelődött, nedves papírba nyomták bele.
A vízjel kezdetben mesterjelként, majd márkajelzésként szolgált. Lehetett szimbólum,
betű, név vagy címer. Bonyolultságuk változó, de elég gyakori a cizellált,
művészi kivitelezés. Manapság már sokkal bonyolultabb eljárással készítik a
vízjelet, főleg ha papírpénzről van szó.
Egyes szimbólumok kizárólag akkor láthatóak, ha UV-fény alá teszik a bankót, illetve egyéb, másolásvédelmi eljárást is alkalmaznak a pénzhamisítók dolgának megnehezítésére. A pénznyomtatás valaha uralkodói előjog volt, manapság állami monopólium, melyet
szigorú törvények és rendeletek szabályoznak.
Kovács Rhewa Andrea