Régészet

Érdekes lelet Kínában

 

Elgondolkodtató lelet Kínából
Elgondolkodtató lelet Kínából

Egy kínai fejedelem sírját találták meg egy grandiózus temetőben a régészek Caojankban, Hujpej tartományban. Ezek a leletek a Tavasz és Ősz korszakából származnak, amire i. e. 770 – 476 között került sor. Többek között, egy magas rangú fejedelem sírját is megtalálták, akit 98 lóval és 28 szekérrel temettek el. Egy 33 méter hosszú és 4 méter széles sírba a szekereket és a lovakat külön temették el. Ez a sír már önmagában is számos érdekes információt tartalmaz, hiszen a korábban megtalált hasonló sírok esetében a kocsikat felállítva temették el, ebben az esetben pedig darabokban találtak meg őket a régészek.

 

A kínai lelőhelyen egy másik érdekes sírt is találtak a szakemberek, amibe 98 lovat temettek el. Ezeket egymás mellé, kettesével helyezték el, minden jel szerint feláldozták őket, azt követően temették el őket ezekbe a rendkívül hosszú sírgödrökbe. Ebben a korszakban még a Csouk uralkodtak, azonban ekkor már csak névleges volt a hatalmuk minden jel szerint, hiszen leginkább a fejedelmek vezették a különböző területeket, akik tulajdonképpen a király vazallusai voltak. Ebben az időszakban feudális rendszer uralkodott, amiben számos kis állam létezett egymás mellett, némelyikük rendkívül kicsi volt.

 

Ez az érdekes lelet-együttes is valamelyik ilyen fejedelem nevéhez köthető, a régészek valószínűsítései szerint. Az eltemetett fejedelem gazdagságát az is jól jelzi, hogy abban a korban nagy volt a szekerek jelentősége, mellette nagyon drágák is voltak. Ennyi szekeret pedig, mint amennyi az eltemetett személy sírmellékletét képezi, kizárólag olyanok engedhettek meg maguknak, akik hatalmas katonai és politikai erővel rendelkeztek.