Mivel a gáz is egyre drágább, az emberek döntő többsége szeretné megtalálni azt a berendezést, amelyikkel a fűtés a lehető legolcsóbban úszható meg, természetesen úgy, hogy mindez környezetbarát módon történjen. Ebben segíthet a rengeteg mindenkinek bevált kandalló kályha.
Ennek a megvételekor vagy csak a vásárlás fontolásakor még egyesek nincsenek is tisztában azzal, hogy valójában mennyi pozitívuma van egy ilyen rendszernek. A legfontosabbnak talán az számít, hogy a fa és a fa brikett sokkal gazdaságosabb fűtési mód, mint a gázfűtés, és ugye a kandalló kályha ezekre épül.
Ez hosszabb távon, tehát megannyi átfűtött téli időszakot tekintve, több százezer forintos megtakarítást is jelenthet. Az is említést érdemel a jó tulajdonságoknál, hogy ugye a fa ára kiszámítható, míg a gáz ára folyamatosan emelkedik és utóbbinál állandóan ki van szolgáltatva az ember a szolgáltatóknak.
Pontosan emiatt kell a fával, brikettel fűtő kandalló kályha mellett dönteni. Amellett, hogy ez takarékosan végzi a dolgát, még igen jól is néz ki, hála a dizájnos kialakításnak. A klasszikus kandalló fával történő működtetése ezen kívül más szempontból is előnyös. A fa élete során megköti a szén-dioxidot, ezáltal oxigént állít elő.
Elégetéskor pedig ez a szén-dioxid jut vissza a légkörbe. Ha a fa természetes módon bomlana le, a folyamat akkor is hasonlóan zajlana le, vagyis ugyanez a szén-dioxid ez esetben is visszajutna a levegőbe. Az ember a fa égetéskor azt az oxigén mennyiséget használja el, amit a fa élete során előállított.
Bátran kijelenthető, hogy ennek köszönhetően a folyamat egyfajta egyensúlyt tanúsít, így környezetbarátnak mondható a klasszikus kandalló fűtési módszer. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a fával történő fűtés látványa szemet gyönyörködtető.
Mindenki kicsit megnyugszik és feltöltődik, amikor csak leül a klasszikus kandalló elé és nézi, hogy miként csapnak fel a lángok. Ezeket tudva világossá válik, miért is jelenti a klasszikus kandalló a minden téren kielégítő megoldást. Magyarországon és sok más helyen is előszeretettel választják ezt a háztulajdonosok.