Régészet

Jelentős régészeti lelet Angliában

  Brit régészek Dél-Angliában találtak meg egy hatalmas középkori palotakomplexumot, amelyet egy ókori erődítmény belsejébe építettek. Ez a régészeti lelet rendkívül érdekes, nagy jelentőséggel bír, hiszen ez az eddig megtalált legnagyobb palotakomplexum. A szakemberek úgy vélik, hogy az ókori erődítmény belsejébe valószínűleg Hódító Vilmos alapított várost a 11. században, aztán pedig, I. Henrik korában építették …

Olvasd Tovább
Régészet

Fontos lelet a híres Epheszoszból

  Osztrák régészek folytatnak ásatásokat az ókor egyik fontos városában, Epheszoszban (Törökország, mai nevén Efes), ahol nemrég rendkívül fontos tárgyat találtak. Az aprócska, vízilófogból készült szobrocska Artemisz istennőt ábrázolja, ami egy hihetetlenül érdekes lelet. Az Artemisz-templom az ókori világ hét csodája között szerepelt, ennek maradványaiból került elő ez a nagyszabású lelet is. Több tényező miatt …

Olvasd Tovább
Régészet

Érdekes leletek Egyiptomban

  Amerikai szakemberek már hosszú évek óta dolgoznak a Fag el-Gamous nevű egyiptomi temetőben, amelyben már rengeteg múmiát találták a korábbiakban is. A legfrissebb leletek között újabb gyermekcsontvázak találhatóak, amely még csak a kezdet, hiszen a régészek becslései szerint ebben a hihetetlenül nagy nekropoliszban kb. egymillió múmia található. Az archeológusok a temető környékét ássák már …

Olvasd Tovább
Régészet

Rendkívüli lelet Nagygécen

  Egyre több időkapszula kerül elő a múltból, amiből érdekes és hasznos információkra derül fény, nem volt ez másképp a Tisza-Szamos közötti településen sem, ahol egy nagy jelentőséggel bíró érdekesség került elő. A nagygéci lelet a templom karzatából került elő és 1941-ben helyezték el oda, a felújítás folyamán. Ebben a kapszulában egy olyan levelet találtak …

Olvasd Tovább
Régészet

Érdekes lelet az egri ostromból

  1596-ban került sor az egri vár ostromára, amellyel kapcsolatban a kutatók rengeteg dolgot elmondtak már, azonban most újra előkerült egy érdekesség, amely által testközelből ismerhetjük meg a történteket. Az Anatóliai félszigeten találták meg egy olyan török katonatiszt naplóját, aki megjárta az egri ostromot is, így a részleteket első kézből tudhatjuk meg. Zrínyi Miklóssal, valamint …

Olvasd Tovább
Régészet

Rendkívül érdekes régészeti lelet Nyugat-Magyarországon

  Eddig is ismertünk politikai szempontból jelentős római kori városokat Magyarországon, mint például Aquincum, ami a jelenlegi főváros alatt helyezkedett el. Jelenleg azonban egy újabb érdekes régészeti lelet ismerhető meg a nyugati országrészből. A Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi projekt keretén belül Borhy László folytatta az ásatásokat Brigetio nevű római katonavárosban.

Olvasd Tovább
Régészet

Egy speciális papírkutató; a numizmatikus

A numizmatika a pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó segédtudomány. Művelői, a numizmatikusok, akik eredetileg főként a régi érmék gyűjtésével, tanulmányozásával, és rendszerezésével foglalkoztak. Mára érdeklődésük kiterjed a modern pénzhelyettesítők és az értékpapírok kutatására is. A numizmatikusok legfontosabb tevékenységei közé tartozik régi feliratok tanulmányozása – paleográfia –, és a címerek ismerete – heraldika. Az ásatásokon feltárt pénzleletek elemzését is …

Olvasd Tovább
Régészet

A Todoreszku-gyűjtemény

Todoreszku Gyula felbecsülhetetlen értékű könyvgyűjteményt hagyott hátra. gyűjteménye az 1711 előtt megjelent magyar és magyarországi nyomtatványokból és számos könyvritkaságból állt. Halála után becses gyűjteménye az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába került 1920 január 6-án. Todoreszku elsősorban levéltárakban, felvidéki és erdélyi templomokban és azok parókiáin kutatott újabb könyvkincsek után, illetve felhasználta kiterjedt hazai és külföldi könyvkereskedői és …

Olvasd Tovább
Régészet

Az első hazai papíremlék

Az első magyarországi papíremlékhez kötődik az Árpád-ház kihalása után következő trónviszályok időszaka, amikor a magyar koronáért három trónkövetelő nyújtotta ki a kezét; II. Vencel cseh és lengyel király, IV. Béla királyunk dédunokája, Ottó bajor herceg, és az anyai ágon Árpád-házi leszármazott Anjou Caroberto, aki később Károly Róbert néven lett igen jó magyar királyunk. A történelmi …

Olvasd Tovább
Régészet

A legrégebbi Biblia újabb darabjára bukkantak

A Biblia a legek könyvének tekinthető, ezért nem véletlen, hogy a tudósok, a kutatók milyen mértékű munkát fektettek ennek felkutatására, megértésére. Nemrégiben pedig arról is hallhattunk, hogy egy újabb értékes darabkája került elő, a legrégebbi kézírással megírt eredeti Bibliának. A nagy felfedezést Nikolas Sarris görög Ph-D hallgató és restaurátor tette meg, aki egészen véletlenül bukkant …

Olvasd Tovább